Felsőoktatás Rodler Lili

Mennyibe kerül a diploma?

Elolvasom

A 2024-es felvételi eljárásban tavalyhoz képest több állami ösztöndíjas helyet biztosított az állam, de a felvételizők egyötödének még így is eléggé mélyen a zsebükbe kell nyúlnia, hogy kifizethessék az egyetemi oktatást.

Felsőoktatás Gál Luca - Székács Linda

Tízezer forint híján egymillióba is kerülhetnek a gazdasági képzések, de a művészeti szakok sem sokkal olcsóbbak

Elolvasom

Az „olcsóbb” önköltséges egyetemi képzések is 200-300 ezer forintba kerülnek, azonban ennek akár a négyszeresét is elkérhetik más szakokon. Mélyen a zsebükbe kell nyúlni azoknak, aki művészeti vagy angol nyelvű gazdasági képzést szeretne végezni, és nem állami ösztöndíjas.

Felsőoktatás Székács Linda

Az egyetlen ösztöndíj, ami önköltséges hallgatóknak is járhat már az első félévben

Elolvasom

A legtöbb egyetem számos ösztöndíj lehetőséggel várja már a frissen felvett, elsőéves hallgatókat is, a lehetőségek tára pedig az első félév után, a teljesítmény alapú ösztöndíjakkal tovább növekszik. A rossz hír viszont az, hogy az ösztöndíjak legtöbbje csak az államilag finanszírozott, nappali képzéseken tanulóknak jár. Mutatunk egyet, amit viszont akkor is igényelhettek, ha költségtérítéses képzésen kezditek a szeptembert.

Felsőoktatás Tornyos Kata

"Nehéz bejutni államira, de legalább nem alapítványi" – ezt gondolja egy hallgató az ELTE jogász képzéséről

Elolvasom

Sokan történelemből emelteznek, rengeteget készülnek az érettségire, több nyelvvizsgájuk van, teljesítményükkel legalább 450 pontot elérnek a felvételin, mégsem sikerül bejutniuk az Eötvös Loránd Tudományegyetem államilag támogatott jogi képzésére. Ákossal beszélgettünk, aki 2020-ban felvételizett, pont, amikor bevezették azt, hogy minimumponthatár helyett inkább nyolcvanra korlátozzák az államilag támogatott helyek számát.

1 2 3 4 5 6 7